Világítás tervezés
Világítástervező
A világítás tervezése az építkezés, felújítás vagy átalakítás egyik legfontosabb és legtöbb összetevőt magában foglaló mozzanata. Komoly szakértelmet kívánó terület, hiszen olyan műszaki kérdések merülnek fel, melyek szorosan kapcsolódnak a villamos hálózat tervezéséhez, kivitelezéséhez is.
A világítás a hangulatteremtés egyik hatásos eszköze. Lényegesen módosíthat egy helyiség használhatóságán és a térérzeten, a valóságosnál nagyobbá varázsolhatja a teret azáltal, hogy érdekes tárgyakra irányítja a tekintetet, illetve lágyíthatja az éles térhatárokat.
A fény nem csak megvilágít, hanem lakberendezési tényező is.
A mesterséges világítás ugyanolyan súlyú eleme az otthonnak, mint a bútorok vagy a szőnyegek. A helyesen megválasztott világítás pedig pozitív hatással van közérzetünkre is. A lakásvilágítás szoros összefüggésben áll a lakás minőségével, a lakók általános igényeivel, műszaki, esztétikai, belsőépítészeti elvárásaival, a kereskedelem kínálta világítótestek választékával.
Nappali világítás tervezés
A nappali szoba talán a lakásunk legösszetettebb funkciókat ellátó helyisége, függetlenül attól, hogy lakótelepi kislakásról, régi építésű belvárosi, avagy zöldövezeti nagy formátumú házról van szó.
A nappali helyiség világítási rendszerének tervezésekor, kialakításakor az alábbi összetett igényeknek kell megfelelnie:
• Jó, ha a nappaliban legalább ötféle fényforrásunk van.
• A mennyezeti kiállások a bútorszigetek fölé kerüljenek, kijelölve azok helyét.
• A dohányzóasztal fölé mindenképpen érdemes kiállást kérni.
• A csillárt helyettesíthetjük gipszkarton álmennyezet kompozícióval is, ami villanyszerelési szempontból egyre megy, hiszen kiállásra ugyanúgy szükség lesz ezúttal is.
• Arra ügyeljünk, hogy ha az álmennyezet szpotokat, esetleg központi lámpatestet, plusz rejtett futófényeket is magába foglal, úgy ezeket külön-külön is kapcsolni lehessen.
• Ha kevesebb kapcsolót szeretnénk a falon látni, kérjünk megosztott csillárkapcsolókat.
• Általában a kanapé vagy a fotel mellé érdemes egy állólámpát is betenni, nem csak szép, de praktikus is. Ha kitaláltuk a helyét, kérjünk neki dugaljat!
• A központi csillár megadja az alaphangot, a többi segít behangolni a teljes fényhatást.
• Spotlámpákkal kis területeket lehet érdekesen, célzottan megvilágítani, a dohányzóasztal fölé kerülhet egy, a mennyezetről mélyen lelógó lámpa.
• A kandalló párkányán és a komódon álló hangulatlámpák, valamint a falikarok igazi otthonosságot, melegséget árasztanak.
• A mennyezeti süllyesztett spotok és rejtett fények fokozzák az exkluzív hatást.
• Ügyes megoldás, ugyanakkor rendkívül látványos is, az oldalfalon körbefutó párkányvilágítás, amely készülhet gipszből, de akár fából is. Előnye, hogy egyenletesen világítja meg a mennyezetet és így derített fényt ad, amely kellemes hangulatfényt jelent beszélgetés, vagy akár tévézés közben is. Hasonló elven működik a karnis mögé rejtett meleg színű fénycső, a slagvilágítás is.
• Használjunk falikarokat, melyek egyszerre dekorálnak, és hangulatvilágítást szolgáltatnak.
• Minél több fényforrásunk van, annál több arcot adhatunk a szobának esténként hangulatunknak és az alkalomnak megfelelően. Gondoljuk át tudatosan, milyen lámpát, hova szeretnénk még festés előtt, hogy a falikar kiállások, konnektorok a megfelelő helyre kerülhessenek.
Fürdőszoba világítás tervezése
A fürdőszoba világításának kialakításánál a legpontosabb tervezést a mosdó fölötti világítás helyének meghatározása jelenti. Nem árt hozzá tudni a mosdó vagy mosdószekrény méretét, és hogy a világítás a tükör párkányába épített lesz-e, vagy mellé két oldalra, esetleg fölé kerül-e majd. Ha olyan tükröt tervezünk, ami a falra ragasztott és a csempe dekorelemével keretezett, akkor jó, ha már kiválasztottuk a burkolatot, megrajzoltuk a kiosztást és a csempe, illetve a tükör méretéhez tudjuk igazítani a kiállásokat.
A fürdőszoba specialitása, hogy ott több konnektorra van szükségünk, hiszen nem csak a hajszárítót, borotvát kell alkalmanként csatlakoztatnunk, de például állandó hely kellhet az elektromos fogkeféknek is. Ezek a dugaljak nem csak a csempére, de a fürdőszobaszekrény, a tükör melletti kisszekrények oldalába, belsejébe is kerülhetnek.
Kiemelhetjük a fürdőkádat a fölé szerelt, a méretét, formáját lekövető gipszkarton álmennyezettel. Ebbe nem csak szpotokat, de „csillagos mennybolt”-ot, azaz üvegszálas led-világítást is süllyeszthetünk, ami romantikus házi wellness hangulatot teremt fürdőzés közben.
Egyre szélesebb körben hódít a kád peremébe, illetve a padlóba építhető, alacsony feszültségű, kis átmérőjű fényforrások használata. Lekapcsolt fővilágítás mellet különlegesen varázslatos hangulatot adnak a lábazati, vagy egyes háttérfénnyel szerelt üvegcsempék, téglák is. Ezek elsősorban dekorációs, hangulatteremtő funkciót töltenek be. A fokozottabb biztonság érdekében LED típusú fényforrást ajánlatos használni, melyek kevésbé melegednek fel, mint a fényforrások többi típusa.
Mire ügyeljünk a fürdőszoba világításának tervezésekor?
• Vizes helyiségről van szó, tehát figyelmet kell fordítani az érintésvédelemre. A világítótest kapcsolóit lehetőleg a fürdőszoba külső falára szereltessük, így nem éri nedvesség, pára. Ha ez nem megoldható, figyeljünk nagyon a biztonságos telepítésre.
• A fürdőszobába szerelt dugaljak IP44-védettségűek és fedeles kivitelűek legyenek. Szerelési magasságuk 1,4 méter.
• Legalább IP43-védettségű lámpatesteket válasszunk a 230 V hálózati feszültségről való működtetéshez.
• Minden fürdőben használt elektromos berendezés védőföldeléssel ellátott vagy kettős szigetelésű legyen!
• Fürdőszobába csak burás vagy előtétüveggel ellátott lámpatestet szabad szerelni. A szabadon sugárzó világítótestek használata veszélyes, mert a fröccsenő víztől a működés során felmelegedett fényforrás szétrobbanhat.
• A behatoló pára károsítja a világítótest feszültség alatti részeit. A lámpatestek kiválasztásánál figyeljünk, hogy a fém alkatrészek rézből, vagy rozsdamentes anyagból legyenek, hisz a vízpára elrozsdásíthatja a vas részeket. Amennyiben víz is kerül a lámpatestbe, az életveszélyessé válhat!
• Feltétlenül bízzunk meg szakembert, aki ismeri a szabványokat, ne álljunk neki magunk villanyt szerelni, ha nem értünk hozzá.
Kültéri világítás tervezés
Világítás kültéren, a kültéri világítás tervezése
Az egész kertre kiterjedő világítási rendszer lényege, hogy áramot kell felvennie, és ez 98%-ban kábelek segítségével történik, melyeket le kell fektetni. Fontos, hogy ha még nincs végérvényesen kialakított kertünk, vagy még csak most építkezünk, időben gondoljuk át a kerti világítás kérdését, mert a későbbiekben nagyon nagy munkával járhat a kábelek lefektetése.
A kábelezés kiküszöbölésére alternatívát jelenthet a napelem. Ma már szinte minden nagyobb áruházban megtalálhatók azok a lámpák, melyeket mindössze a földbe szúrva biztosíthatunk esti világítást kertünkben.
Ha emellett a megoldás mellett döntünk, nem érdemes a legegyszerűbb, bárhol beszerezhető változatokat választani. Igaz, hogy nagyon olcsók, és persze egyszerű fényhatásokat elérhetünk, ám komplex fénytervezéshez nem elegendők. Ilyenkor célszerű napelemes termékeket forgalmazó komoly céghez fordulni, mivel az áruházakban könnyen megvásárolható szolar lámpák akkumulátora legtöbb esetben túl kicsi ahhoz, hogy kellő mennyiségű energiát tudja elraktározni. Emellett a napenergiát is kis felületen tudja csak felvenni, ami borús idő esetén később gondot okozhat.
Kültéri lámpák – alapvető tulajdonságok, kábelezés, lámpa választás
A kerti lámpák vásárlásakor legfontosabb az IP besorolás. Ez az érték megmutatja, hogy az adott világítási termék mennyire ellenálló a környezeti hatásokkal szemben, ebből pedig következtethetünk a tartósságára, illetőleg a minőségére is. A kültéri lámpák esetén elvárható minimális IP szám 44, ez a fröccsenő víztől, apró törmelékektől és rovaroktól való védelem szintje. Ezalatt nem érdemes terméket választanunk, mert csak rövid ideig bírja a megpróbáltatásokat.
Nagyon fontos kérdés a kapcsoló: mindenképp védett helyre kell telepítenünk a kerti lámpák kapcsolóit, mert másképp az eső komoly károkat okozhat.
LED világítás a kertben
A kültéri lámpák között is egyre nagyobb jelentőséget kapott a LED izzó.
A LED technológiának köszönhetően a lámpa fogyasztása jóval alacsonyabb, mint a hagyományos égővel működőké, ráadásul messze nem termel akkora hőt. A hőtermelésnek nagy jelentősége van, ugyanis a kerti lámpa gyakran kerül egy növény közvetlen közelébe, a LED izzó pedig nem perzseli meg kedvenc virágunkat. Ráadásul a LED világítás jóval alacsonyabb feszültség mellett működik, így nem kell tartani végzetes kimenetelű áramütéstől sem.
A kerti lámpák telepítése során fontos szempont, hogy ne nehezítsük vele saját életünket. Például nem érdemes olyan kerti fényeket helyezni a garázs elé, melyek a kiállásnál elvakítják a vezetőt, mert rossz magasságban vannak a világítótestek. LED izzók használatával magunk is gyorsan hangulatossá tehetjük kertünk esti látványát. Az igazán tökéletes eredmény érdekében érdemes szakemberhez fordulni, de amennyiben nincs rá módunk, mindig tartsuk szem előtt, hogy a kevesebb igenis több.
A talajba építhető világítótest – vagy más néven taposólámpa – ideális arra, hogy kijelöljünk egy útvonalat, például egy köves szakaszon, ahol sétálni szeretnénk majd, de ugyanez a lámpatípus kertünk egy-egy nappal egyébként nehezebben észrevehető növényének hangsúlyossá tételére is tökéletes megoldást kínál.
Abban az esetben, ha a sötétben veszélyforrást jelentő növényekre szeretnénk felhívni a figyelmet, érdemes magas, állólámpákat telepíteni az érintett fa vagy bokor mellé, így kellően kihangsúlyozzuk azokat. Elkülöníthetünk egymástól tényleges megvilágítást jelentő és a jelzésként funkcionáló kerti lámpákat, illetőleg ezek típusait. Léteznek olyan világítótestek, melyek például a lépcsőbe süllyesztve nem adnak jelentős fénymennyiséget, mindössze felhívják a figyelmet a lépcső fokaira, így csökkentve a baleset veszélyét.
A gyártók úgy alakítják ki a kültéri lámpákat, hogy azok minél kevésbé legyenek zavaró hatásúak. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb kerti lámpa nem szór felesleges mennyiségű vakító fényt felfelé, nem okoz káprázatot a szemnek, ezzel jobban átláthatóvá teszi az utunkat még egy esti séta közben is. A másik nagyon fontos szempont, hogy a kerti lámpák lehetőleg csak a kívánt irányba szórják fényüket.
A kültéri lámpák egészen új külsőt kölcsönözhetnek a kertnek, ám ebben kulcsfontosságú szerepet játszanak a fényirányok, a színek, valamint a lámpák elhelyezkedése is.
Egy gondosan megválasztott kerti lámpa rengeteg örömet okozhat, ha megfelelő helyre kerül.
06 70 418 4367
Érdeklődjön telefonon!
zodavillszer@gmail.com
Kérjen ajánlatot e-mailben!
2310 Szigetszentmiklós
II.Rákóczi Ferenc utca 117.
ZoDa-Vill
Kapcsolat
Kérj ajánlatot még ma!